Üdvözöllek eme kis portálon!
Üdvözöllek eme kis portálon!
Menü
 
Művelődjünk
 
My little world
 
Hamár fantasy...
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Within Temptation
Within Temptation : A Banda

A Banda

  2008.05.08. 19:09


A Within Temptation egy holland együttes. A csapatot 1996-ban alapította Sharon den Adel  énekesnő, és a gitáros Robert Westerholt. Zenéjüket leginkább gothic metalként lehet bekategorizálni, bár Sharon den Adel egy interjúban szimfonikus rocknak nevezte az együttes zenei irányát.

A csapat már rögtön első albumuk (mely az Enter címet viselte) kiadása után az underground zenei élet meghatározó formációjává vált. Ezt a pozíciót tartották egészen 2001-ig, mikor is a nagyközönség előtt is ismertek lettek a Mother Earth-albumról kimásolt Ice Queen című kislemezzel, amely második helyezést ért el a slágerlistákon.

Ezután négyszer nyerte el a 'Conamus export prijs' elnevezésű holland zenei díjat.

Következő albumuk, a The Silent Force első helyezettként indított a slágerlistákon. Legutóbbi, The Heart of Everything elnevezésű lemezükkel megismételték ezt a sikert.
Egykori tagok:

  • Ivar de Graaf – dob (1996-1998, 1999-2001)
  • Martijn Westerholt – billentyűk (1996-2001)
  • Michiel Papenhove – gitár (1996-2001)
  • Jelle Bakker – gitár (2001)
  • Ciro Palma – dob (1998-1999)
  • Dennis Leeflang – dob (1996)
  • Richard Willemse – dob (1996)

Jelenlegi Felállás:

  • Sharon den Adelének (1996-)
  • Robert Westerholtgitár (1996-)
  • Ruud Adrianus Joliegitár (2001-)
  • Jeroen van Veenbasszusgitár (1996-)
  • Martijn Spierenburgbillentyűk (2001-)
  • Stephen van Haestregtdob (2002-) 

 
Linkek
 
 
 
Zenesarok :)
 
Lélekszámláló
Indulás: 2006-06-26
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU