Midőn még életet
Gondoltak benne a habok,
Elrablák tőle az
Utolsó deszka-darabot;
Midőn halottnak gondolák,
Nem adtak néki temetőt,
Kietlen partra hurcolák:
Temesse majd el ott a föld.
     Féljétek Istent, emberek!
     Szegény hajótörött kiált;
     Adjatok néki enyhelyet,
     Táplálékot, meleg ruhát.

Még tennap kincsei
Terhét emelte sok hajó,
Hol viselős vala
Milliókkal a millió:
És nem gazúl gyüjtött vagyon,
Özvegyek, árvák könnyei,
Hanem kitűrés, szorgalom
Veritékből lett gyöngyei.
     Féljétek Istent, emberek!
     Veszendő e világi jó;
     A holnapig sem biztosít
     Tömött szekrény, rakott hajó.

Még tennap azt hivé,
Kezében élte gyámola
S derülten int felé
A vénség biztos távola;
Hogy számadását megtevé,
Hiányos számra nem talált,
S ezen hitben nem rettegé
Ama nagy zérust, a halált.
     Féljétek Istent, emberek!
     Az élet számvetése csal:
     Reménybukott szív halni vágy,
     Koldús marad, meg mégse hal.

(1850)